Furbify vásárlói vélemények
Tudjuk, hogy elsőre mindenki óvatos a felújított, használt termékekkel szemben. Mi nem árulunk zsákbamacskát, és egyedülalló fényképes vásárlói vendégkönyvet vezetünk, jelenleg 1120 értékeléssel!
„A rendeléstől számítva gyorsan megérkezett, gondos csomagolásban. A Bronze besoroláshoz képest nagyobb sérülés van rajta, mint amire számítottunk. Működésre gyors, nagyon jól használható, kiváló gép.” – László, Zalaegerszeg
Megrendelt termékek:
„A gép szalontiszta, billentyű nem akad, kijelző karcmentes, akkuidő majd' gyári. A csomagolás profi, a szállítás gyors. Végre egy magyar cég, áfás számlával, nem pedig külföldre kiszervezett vállalat.” – András
Megrendelt termékek:
„Nagyon szép állapotú (bronze) számítógép, minden rendben van vele (az első bekapcsolás után minden működik. Az ügyfélszolgálat gyors és készséges.” – István, Tök
Megrendelt termékek:
„Azt kaptam amire számítottam, bár meglepően tiszta és kultúrált ahoz képest hogy bronz besorolású. Egyenlőre minden rendben a géppel, az elvártnak megfelelően működik.” – Róbert, Maklár
Megrendelt termékek:
„Ez volt az első gép amit itt vettem. Nagyszülőknek vásároltam, és hibátlan döntés volt. Felhívott az egyik ügyintéző hölgy és amikor elmondtam, hogy időseknek lesz, mondta, hogy akkor ők majd felragasztják a magyar billentyűzetet, hogy ne nekik kelljen. Az egész ügyintézés és a termék is kifogástalan. Ezért az összegért egy tökéletes, gyors gépet kaptunk amin szinte észrevehetettlen apró karcok voltak csupán. Le a kalappal és köszönjük!!” – Attila
Megrendelt termékek:
„Ez volt a második gép amit itt vásároltam. A hozzáállás, a kommunikáció és a termék minősége ugyanolyan hibátlan volt mint első alkalommal. Bár bronz kategória volt ez is, de nagyítóval kell keresni a hibákat a gépen. Mivel ez érintőképernyős, tartottam tőle, hogy esetleg pont a kijelző lesz karcos, de az makulátlan volt. Példaértékű vállalkozás!” – Attila
Megrendelt termékek:
„Külsején apró kopás nyomok, de a fedlapja mintha új lenne. Kifogástalanul működik, egy igazi megbízható társat kaptam :) Gyors, korrekt tájékoztatást kaptam és a csomagolásért külön köszönet. ;)” – Gábor, Budapest
Megrendelt termékek:
„Apró karcok vannak rajta, 1 billenytyű gomb szorul, ventillátor ha bekapcsol nagyon hangos, főleg egy felső kategóriás gépnél. A kijelző fényereje tényleg nem elég erős mint írták a teszteken.” – Gábor ev., Révfülöp
Megrendelt termékek:
„tökéletes ,jól néz ki és tökéletesen működik.” – László, Rád
Megrendelt termékek:
„Teljesen hibátlan állapotú a gép,nem is èrtem a bronz besorolást Teljesítménye szuper,itthoni használatra tökéletes,gyors,halk. Hamar megkaptam a terméket,szuper csomagolás! Csak ajánlani tudom!” – György, Oroszlány
Megrendelt termékek:
„Kiváló Semmi minőségi probléma nincs vele Lett egy teljesen új laptopom olcsón! Mikroszkóppal kell keresni rajta a használat jeleit. Bekapcsoltam és működik! A rendelés könnyen ment. Gyors szállitás.” – Judit, Oroszlány
Megrendelt termékek:
„A termékről szinte megsem lehet mondani, hogy Bronz kategóriában van (keresni kell az előző használat nyomait). Kivállóan működik és gyors. Tájékoztatás és a kommunikáció csillagos ötös számomra.” – Márk, Tataháza
Megrendelt termékek:
„Nagyon meg vagyok elégedve a laptoppal :) külön tetszik az hogy van beepitett kis lámpa arra az esetre ha sötétben gepelek :)” – Ibolya
Megrendelt termékek:
„Korrekt, gyors ügyintézés, másnapra nálam volt a termek, szepen csomagolva, dobozban. A laptop gyors, szuperul működik, rendben van.” – Viktor, Tát
Megrendelt termékek:
„Lenovo ThinkPad x380 Yoga-i7-8565U-16GB DDR4 Maximálisan meg vagyok elégedve, gyorsak, pontosak. A gép teljesen újszerű állapotú, nem látszik rajta használat. Win11 komp. és az új gépekhez féláron.” – Gábor, Veszprém
Megrendelt termékek:
„Nagyon elégedett vagyok a rendeléssel. Az esztétikai hibát nagyon nehéz volt megtalálni, mert teljesen jelentéktelen. A teljesítmény nagyszerű. A szolgáltatás rendben volt, egy nap múlva már itt is volt a gép. A kommunikáció is rendben volt.” – László, Tapolca
Megrendelt termékek:
„Teljes mèrtèkben azt kaptam amire számitottam” – Csehi, Sajószentpéter
Megrendelt termékek:
„Nagyon szép, szinte hibátlan állapotú! Megfelelően működik, teszi a dolgát. A csomag nagyon hamar, rendben megérkezett. A kapcsolattartás, levelezés gyors, informatív és teljeskörű volt.” – Bálint, Bükkösd
Megrendelt termékek:
„Elégedett vagyok mindig a céggel.” – Kft., Budapest
Megrendelt termékek:
„Kiváló az állapotaJó a teljesítményRemek a szolgáltatás A kommunikáció minősége tökéletes” – Péter, Dunakeszi
Megrendelt termékek:
„A vártnál jobb állapotban van a laptop, a teljesítménye megfelelő, a szolgáltatás gyors, már másnap megkaptam, a kommunikáció segítőkész, kedves volt. Elégedett vagyok a vásárlással.” – Emília, Tengőd
Megrendelt termékek:
„A gép kívül belül szép állapotban van, a bolt profi szolgáltatást nyújt, a kommunikáció megfelelő mennyiségű és tartalmú, a kolléganő, akivel beszéltem kifejezetten kedves és segítőkész volt.” – Norbert, Budapest
Megrendelt termékek:
„Jó állapotban van a gép. Gyors volt a szolgáltatás, a kommunikáció pedig baráti, segítőkész.” – Zsuzsa, Budapest II. kerület
Megrendelt termékek:
„Nagyszerű ár és minőség!Ezentúl csak innen rendelek.” – Balázs, Budapest
Megrendelt termékek:
Furbify vásárlói vélemények: A furbify vásárlóitól értékeléseket gyűjt, és azokat az alábbi szabályok betartása esetén teszi közzé. Ezen tevékenység elsődleges célja szolgáltatásunk jobbá tétele, és az új érdeklődők vásárlói döntésének megkönnyítése. Értékelést csak abban az esetben teszünk közzé, amennyiben bármilyen módon bizonyítást nyert, hogy a vélemény valós vásárlási esemény után született meg. Az értékelésekhez ezért minden esetben rendelés adatok, termékadatok, vásárlói adatok, és többnyire fényéképek is tartoznak. A szöveges vélemények tartalmazhatnak termék- és szolgáltatás-, azaz teljes vásárlói élmény értékelést is. A megvásárolt termékeket külön is tudják értékelni a vásárlók (csillagok segítségével). Nem válogatunk a vélemények között oly módon, hogy kizárólag a pozitív értékeléseket jelenítjük meg, de alapelveinknek megfelelően fenntartjuk a jogot, hogy nem igazolható vásárláshoz kapcsolatos véleményt akkor sem jelenítjük meg, ha az ránk nézve kedvező. Fenntartjuk a jogot, hogy a hozzánk beérkező értékeléseket kizárólag helyesírási szempontból moderáljuk, az esetlegesen előforduló helyesírási hibákat alkalmanként javítjuk.